Boarder-X Riders Shop Gyöngyös

Aktuális koncertek

További FM oldalak

F(M)aceBook

FeltételesTUBE

Utolsó kommentek

Kompleksz

2010.06.21. 21:30 offday

Teljes értékű napot élt meg a zenekar 2010. év 22. hétvégéjének szombatján; volt utazás, pakolás, műsorcsúsztatás, baleset, para, koncert, verekedés, majd egy reggelig húzódó afterparty.

 
Kezdjük az elején:

 
A Fekete Sereg MC által szervezett motorostalálkozó szombat délutánjára voltunk hivatalosak, azaz a Feltételes Móddal indult (volna) az élőzenés kultúrprogram - immár szó szerit a Mátra alján - az abasári laktanya területén kialakítot össznépi vérátömlesztés benzin,
-és alkohol vegyületének gumifüsttel füszerezett rockzenés, táborozós kis eseménye.
 
Dél körül lecsorogtunk a Béke2-be, becsomagoltuk a cuccot két személygépkocsink karosszériájába, 
csináltunk néhány demólemezt, majd négy óra körül elindltunk megnyitni a fent említett rendezvény zenei programját.
 
Begördültünk a színpad mellé, majd rövid tájókozódás és egy kis szíverősítő után meglepetten tapasztaltuk, hogy rajtunk kívül még két zenekar sertepeltél a placcon fellépésre várva. 

Némi rendezői fejvakarás után felajánlottuk, hogy a szervezési problémát áthidalva - helyiek lévén - eltoljuk a bringát, hogy éjfélkor a Cool Head Clan után immár sötétban, fényekkel szaggassuk a hangszórómebránokat a júniusi éjszakában.
 
Oké.
 
Lazulás. Legalább megnézzük a másik két bandát, aztán hazacsorgunk még pihengetni.
 
Ekkor jött a hívás, vonalban a Béke2-es háttérfront:
 
- Ba***átok meg, felrobbant a szódásszifon!!
- Mii?! Ne sz*passál már! Mivan??!
- Mondom felrobban az a k*rva szifon, alig hallok valamit, Csibe  
 vérzik, megyünk az ügyeletre!
- Peersze, jól van, de akkor ugorjatok be 'halászra másik szifonért! :)
 
Nem hittük el. Komolyan.
 
A helyzet az, hogy valóban fénypartyt terveztünk estére (szifon+vodka+málnaszörp=:D)
de, hogy felrobbantsák a (kölcsön!) szódáspalackot kissé hihetetlennnek tűnt a távolból.
 
...és mégis igaz volt.
 
Három órával később, mikor elmúlt a kisjäger hatása és kocsiba tudtunk ülni, valósággá
vált dolog; állítólag még a plafonon is vodka folyt.
 
 
Visszatérvén szülőházunkba iraki bombázás cunamival vegyített árvíz utáni képe fogadott:
a konyha fele az udvaron, mindenhol üveges szemű sokkhatás alatt álló emberek egymás szavába vágva mesélik a történteket.
 
A blogon egyszer már szó esett a "fény"-ről, egy Zipkomm-os fejtágító utáni buliról a
Denevérlakban; szóval ugyanaz a rendszer, ugyanaz a szifon, csak fél liter helyett teli palackra toltak rá két patront kedves szeretteink.
 
Booom!! (Biddy Bye Bye:))
 
 
Gábor kolléga kezei alatt fáradt meg az anyag, majd a a mellette álló Csipisz karjába fúródva egy - állítólag "iszonyatosan durva" robbanás kíséretében - verte telibe a konyhát a liter Royal vodka.
 
Szerencsere nem történt komoly sérülés, az ijedséget és a mély sebet leápolva folytathattuk a napot, várva az éjféli bulit.
 
 
Mikor átgurultunk a laktanyába, a Cool Head Clan már az visszakérős nótákat nyomta. Kis pakolás, rövid beállás, majd rázendítettünk a épp debütáló "Időszűkítő"-re. Gabi bal kisujja - ugye a délutáni detonáció utóhatásaként - folyamatosan kékült és lüktetett a csuklóig feltekert fásli alatt. De! Lenyomta a bulit, az utolsó utáni "MSN Generációnál" hagytuk abba - idézve a betörőblogról: néma meghajlás, köszönjük!
 
  
 
 
 
Már épp húznánk ki a nagyjack-et, tekernénk lefelé a az első szárnyasanyát a cinekről mikor a színpad elől felhangzik a örök klasszkus":...Mivan?!Mivan?! Anyád! ANYÁD! ...piffpuffdirrdirrcsatt...!!
 
Arra lettünk csak figyelmesek, hogy a percekkel előbb mosolyogva, "Szintiboj"-ra bulizó - nekünk, összetartó örök testvérieség lobogóját lengető motorosok, a legnagyobb lelkesedéddel ütik egymást a színpad halványuló fényeiben.
 
 
Hűűűű...!
 
Olyan gyorsan pakoltunk össze, hogy a Guinnes-könyben külön fejezetet nyithatnának nekünk. :) Negyed órán belül már a kapunál integettünk bőrmellényes vendéglátóinknak - irány a Béke2!
 
Új szifon, új kezdet, új remények.
 
Az utolsó bekedést inkább már nem taglalnánk. Volt nagy mulatság, sörfénypontospezsgő, miegymás.
 
Túléltük ez is, pedig tíz éve már kétezer :) 
 

komment

Címkék: koncert balhé motorostalálkozó abasár afterparty

süti beállítások módosítása